• Nyitó
  • ÁJK
  • BTK
  • HTK
  • TFK
  • Nyelvvizsgaközpont
  • Felvételi

Tisztelt Érdeklődő!

Köszönti Önt a Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolája. A  tudományegyetemek és főiskolák Történelemtudományi Doktori Iskolái közül a legfiatalabb. A legfiatalabb – hiszen csak 2011-ben jött létre – de mégsem tapasztalatlan, hiszen az itt oktató tanárok a Károli Gáspár Református Egyetemen és más intézményekben már bizonyították szakmai felkészültségüket.

A Doktori Iskola szervezői és oktatói a magyar történelem oktatás és kutatás nemzetközileg is elismert szakemberei. Azok, akik érezve a magyar történelemtudomány oktatásának bizonyos területén tapasztalható hiányokat, úgy vélték, hogy szükséges egy olyan képzési hely létrehozása, illetve olyan tematika összeállítása, amely a magyar múlt XVIII-XX. századi történelmének legfontosabb kérdésköreit vizsgálhatja. Ez pedig nem más, mint a társadalmi, politikai és katonai konfliktusok története Magyarországon.

Mária Terézia királynő uralkodásától a Kádári korszak közepéig a magyar társadalom számos nemzetközi és belső konfliktust élt meg és át. Elég, ha az örökösödési háborúkra, a napóleoni háborúk időszakára, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcra vagy az I. és a II. világháborúra gondolunk, de természetesen nem feledkezhetünk meg 1919-ről és 1956-ról sem.
Mindezen fegyveres konfliktusok mellett a társadalmi, nemzetiségi konfliktusok, az egyházi ellentétek – majd az egyházak üldöztetése 1945 után – és még sok mikrotársadalmi konfliktus jellemzi ezt a korszakot.

A Doktori Iskola jövendő hallgatói számára kínál lehetőséget az alapos elmélyülésre a magyar társadalom különböző konfliktusaiban és azok okainak feltárására.

Mindazok, akik a Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában szeretnék magukat tovább képezni és történelemből PhD fokozatot szerezni olyan oktatókkal, témavezetőkkel dolgozhatnak együtt, mint Gergely András, Hermann Róbert, Szakály Sándor, Szabó Péter, Kurucz György, Kun Mikós és a sor hosszan lehetne folytatható…
Ha vonzónak és érdekesnek tartja az ajánlatunkat, jelentkezzen hozzánk és a Doktori Iskola magas színvonalú képzést, jó hangulatú órákat és a magyar történelemtudományban alapos ismeretek megszerzését biztosítja Önnek, ami elengedhetetlen a jövő történészei számára.

Meghívó Doktoravató Ünnepségre

MEGHÍVÓ Szabó Noémi Anna PhD-disszertációjának műhelyvitájára

MEGHÍVÓ Zsidai Réka PhD-disszertációjának nyilvános vitájára

MEGHÍVÓ Vendriczki Róbert PhD-disszertációjának nyilvános vitájára

1 / 16 oldal

  • Első
  • Előző
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • Következő
  • Utolsó

Doktori Iskola

  • Bemutatkozás
  • Doktori Iskola adatai
  • A képzés rendje
    • > Oktatási program
  • Mintatantervek
  • TDI Oktatói, életrajzok
  • Törzstagok publikációs jegyzéke
  • Doktori Iskola programjai
    • > Témakiírások
  • Letölthető dokumentumok
    • > Adatlapok
  • Doktori tézisek és értekezések adatbázisa
  • Felvételi információk
  • Szabályzatok
  • TDI komplex vizsgasor
  • Meghívók
  • Önértékelés
  • Elérhetőség

Aktuális hírek

  • Órarendek 2020/21. tanév őszi félév

ELÉRHETŐSÉGEINK | SAJTÓ | ALAPÍTÓ OKIRAT

Károli Gáspár Református Egyetem © 2013. Minden jog fenntartva.

Joomla template created with Artisteer.